Helyben fogyasztásról átállás kiszállításra?

Az őszi vészhelyzet kihirdetése kapcsán a vendéglátó vállalkozások ismét nehéz helyzetbe kerültek. Mivel a helyben fogyasztás újra tilos, maradt az elviteles és a házhoz szállításos értékesítés.

Már tavasszal is sok vendéglátó vállalkozás vágott bele a kiszállításba, de most ezek száma megtöbbszöröződött. A házhozszállítás feltételeinek biztosítása ugyanakkor megoldandó feladat elé állítja a vállalkozókat, hiszen komoly hatósági követelményei vannak, amelyeknek vészhelyzettől függetlenül meg kell felelni.

Lássuk címszavakban, mire kell figyelnünk, ha az eddigi helyben fogyasztásunkat most házhoz szállítással szeretnénk kiváltani/kiegészíteni:

A veszélyhelyzet alatt a vendéglátó vállalkozások az életben maradásért küzdenek, ezért elképzelhető, hogy a hatóságok a vészhelyzet elmúltáig jóhiszeműen viszonyulnak az ilyen tevékenységre átálló cégekhez.

Amennyiben a vészhelyzet kapcsán indította el kiszállítását vagy a jövőben tervezi ezt és segítségre van szüksége, hogy az előírásoknak megfelelően tudja működtetni, forduljon hozzám bizalommal.