Mogyorókrémek - A Szupermenta program legújabb tesztje
A Szupermenta program mögött a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal munkatársai állnak. A program célja élelmiszeripari termékek tesztelése, ami nem csak érzékszervi vizsgálatot jelent, hanem a Nébih laboratóriumaiban végzett méréseket és a termékek hatósági ellenőrzését is. Ez azt is jelenti, hogy bekérik a termékek gyártmánylapját, és azt is vizsgálják a laboratóriumi vizsgálatok alapján, hogy a termék összetevői egyeznek-e a termékcímkén feltüntetett alapanyagokkal. A vizsgálatok eredményei nyilvánosak, a program honlapján (www.szupermenta.hu) megismerhetők.
A programban 2014 óta több, mint 80 terméket teszteltek már a szakemberek. A Szupermenta terméktesztjén elért helyezés bizonyíték a vásárlóknak és elismerés a gyártónak, forgalmazónak. 2015 óta egy-egy termékteszt első három helyezettje megkapja a Szupermenta emblémát, ami a magas minőséget jelzi, és a gyártó/forgalmazó 1 évig használhatja, amely komoly reklámértékkel bír.
2021. januárjában a mogyorókrémek, a gyerekek és felnőttek egyik kedvenc csemegéje került górcső alá. Rengetegféle mogyorókrémmel találkozhatunk az üzletek polcain, amelyek mogyorótartalma nagyban eltér egymástól, 2%-tól egészen 15%-ig, természetesen ezek minősége is nagyon változó.
Azoknál a termékeknél, ahol valamilyen mentességet (laktóz, glutén) jelöltek meg a gyártók, vizsgálta a hatóság, hogy valóban nem tartalmazzák-e az allergén anyagot. Örömteli eredmény, hogy a vizsgálatok az ilyen termékek egyikénél sem tudták kimutatni az érzékenységgel küzdő vásárlók számára allergizáló összetevőt.
Tudvalevő, hogy a mogyorókrémek cukor és zsírtartalma jelentős, ezért a tápértékük is nagyon magas. A cukor, transzzsírsav tartalom ellenőrzések során sem találtak eltérést a feltüntetett és a vizsgálat mennyiségek között. Általánosságban elmondható, hogy a többi összetevő vizsgálatakor sem találtak eltéréseket a szakemberek.
A termékcímkék jogszabályok szerinti összeállításában azonban több hiba is felmerült. Az összetevők helytelen megnevezése, az allergének nem megfelelő jelölése, olvashatatlanul kicsi betűméret, rossz tápértékjelölés, csak néhány a hibák közül.
Az érintett élelmiszer vállalkozókat figyelmeztették, a hibák kijavítására szólították fel.
És akkor nézzük, melyek azok a gyártók és termékek, akik elnyerhették a Szupermenta emblémát:
- Ferrerro Nutella Kenhető kakaós mogyorókrém (400g)
- CBA Piros Kakaós mogyorós krém (400g)
- Bio Bionella Mogyorós Nugátkrém (400g)
Amikor mogyorókrémet vásárolunk, érdemes megnézni a termékcímkén a mogyorótartalmat illetve a termék cukortartalmát is, mert mint láthattuk, nagy eltérések lehetnek.
Édes mogyorókrémes pillanatokat kívánok!
(forrás: www.szupermenta.hu)